Négysávos lett a külső Váci út

InfoRádió / MTI
2008. augusztus 14. 13:23
Elkészültek a külső Váci út négysávosra bővítésével Budapesten a Fóti út és a Szilas-patak között - közölte Demszky Gábor csütörtöki sajtótájékoztatóján, a helyszínen. Idén ez volt Budapest legjelentősebb és legköltségesebb útrekonstrukciója.

A beruházás mintegy 1,2 milliárd forintba került, ebből 960 millió forintot a kormány finanszírozott, a fennmaradó részt pedig a főváros biztosította a felújításhoz kapcsolódó csatornaépítéshez - mondta el a főpolgármester.

Hozzátette: az idén ez volt Budapest legjelentősebb és legköltségesebb útrekonstrukciója.

Az út műszaki átadása a tájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint augusztusban lesz, a Fóti út és a Bagaria utca közötti útszakasz azonban határidő előtt elkészült, így ezen a szakaszon már mind a négy sávon haladhat a forgalom. A Megyeri és Fóti út közötti szakasz 2007-ben újult meg. A Fóti út és a Szilas-patak közötti útszakaszt 2008-ban újítják fel, ezen belül készült el a tervezettnél korábban a Bagaria utcáig tartó szakasz.

A sajtótájékoztatón Demszky Gábor bekapcsolta az útszakasszal együtt elkészült jelzőlámpát is a Váci út és a Fóti út kereszteződésében.

Trippon Norbert (MSZP), Újpest alpolgármestere elmondta: a kerület lakói és az önkormányzat örülnek az útfelújításnak. Az MTI kérdésére kifejtette, hogy az augusztus végi műszaki átadás után már a Szilas-pataktól egészen a Megyeri útig négy sávon lehet majd autózni a külső Váci úton.