A PM lázasan dolgozik a 2009-es adómódosításokon - döntés jövő csütörtökön

Infostart
2008. augusztus 14. 11:28
Jövő csütörtöki ülésén dönt a kormány a jövő évi adótörvényekről, a miniszterelnök pedig négy nappal később egyeztet az SZDSZ-szel a következő két év cselekvési tervéről. A liberálisok már korábban is azt mondták, hogyha jövőre nem lesz jelentős adó- és járulékcsökkenés, nem szavazzák meg a költségvetést, ami előrehozott választásokhoz vezethet. A szocialisták viszont úgy számolnak, hogy a szabad demokraták legrosszabb esetben nem szavaznak, így pedig átmehet a büdzsé a parlamenten.

Heteken belül elkezdődik a parlament őszi ülésszaka, de egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hogy a kormány hogyan módosítaná az adórendszert, és milyen költségvetést szeretne jövőre.

A Pénzügyminisztérium állítólag lázasan dolgozik a 2009-es adómódosításokon, amiről jövő csütörtökön dönt a kormány. Vita van arról is, hogy mekkora a mozgástér a költségvetésben, azaz mennyivel lehet mérsékelni a terheket. A korábbi 200 milliárd helyett a tárca ma már csak 100 milliárd forintról beszél, de a kabinet elsődleges célja az adórendszer egyszerűsítése, ami nem feltétlenül jelent csökkentést.

A Népszabadság ettől függetlenül úgy tudja, hogy a kabinet mérsékelni akarja a munkát terhelő járulékokat, és a vállalatok különadóját. Az SZDSZ csak akkor szavazza meg az adótörvényeket és a költségvetést is, ha érdemi adó- és járulékcsökkentés lesz jövőre, mindez úgy, hogy az államháztartási hiánycél nem változik. Ez viszont csak további kiadáscsökkentéssel érhető el.

Dolgozik a Pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetésen is, amiről egyelőre nem sokat tudni. A kormány egyetért a szabad demokratákkal abban, hogy tartani kell a konvergenciaprogram­ban jövő évre meghatározott 3,2 százalékos hiányt. A szocialisták bizakodnak, a pártvezetés, és a miniszterelnöki kabinet is úgy látja, át fog menni a költségvetés a parlamenten.

Bár a liberálisok jelezték, nemmel szavaznak az adótörvényekre és a költségvetésre is, ha nem megfelelő mértékű a tehercsökkentés, de - több lap információja szerint - az MSZP-ben úgy számolnak, hogy az SZDSZ inkább távol marad a szavazásoktól, így protestál is, de nem is akadályozza meg a törvények elfogadását.

A jövő csütörtökön várható kormánydöntés után a miniszterelnök 25-én, hétfőn tárja az SZDSZ elé a következő két év cselekvési tervét, másnap pedig a szocialisták informális frakcióülésen ismerhetik meg a kabinet adó- és járulékcsökkentési terveit.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást