A szakértők szerint a keceli diszkóban szombaton eszméletlenül talált fiatalok olyan anyagot fogyasztottak, amely a szervezetbe kerülve kábítószerré alakul át.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az anyag egy szemcsepegtető fiolában volt, ezt mind az öten használták.
Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta: a szer birtoklása nem, ám fogyasztása tiltott. A fiatalok vélhetoen drogokat is fogyasztottak; a vér- és vizelet vizsgálatok még folyamatban vannak - tette hozzá.
A keceli diszkóban megtalált öt fiatalon életmento beavatkozást végeztek a mentők, majd budapesti, kalocsai és kiskunhalasi kórházakba vitték őket; hárman közülük már hazamehettek.