Hatástalanították a Margit híd közelében talált bombát

Infostart
2008. augusztus 9. 19:17
Hatástalanították annak az orosz bombának a gyújtószerkezetét, amelyet a Margit híd közelében találtak - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese, Gyüre Orsolya. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta, a korlátozó intézkedések feloldását megkezdték.

A honvédelmi tárca sajtóügyeletese elmondta: lehetőség volt arra, hogy a gyújtószerkezetet a helyszínen hatástalanítsák, ez meg is történt, a bombatestet pedig elszállítják.

Gyüre Orsolya hangsúlyozta: a tűzszerészek szakszerűen, a biztonságot szem előtt tartva végezték munkájukat, egyúttal a tárca nevében megköszönte a kiürítésben érintett lakók és autósok megértését és együttműködését.

Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese korábban az InfoRádiónak elmondta: a Margit híd budai hídfőjénék második világháborús szovjet bombát találtak, emiatt lezárták az átkelőt.

A kiürítés a Margit hidat teljes egészében, az Árpád fejedelem útjának a híd felé eső, az Üstökös utcáig tartó részét, valamint a Bem rakpartnak a 49-es és 56-os házszám közötti részét és a budai alsó rakpart egy részét érintette.

Az intézkedések tizenöt-húsz embert érintettek, mert az érintett szakaszon főleg irodák vannak, amelyekben szombaton nem dolgoznak.

A rendőrség megkérte a környéken lakókat, hogy ne tartózkodjanak a Dunára néző szobákban, az ablakokat pedig tartsák zárva.

A korlátozó intézkedések - amelyeket tíz perccel hét óra előtt oldottak fel - a hajóforgalmat, a HÉV és több autóbuszjárat közlekedését is befolyásolták.