"Heroin esetében bármelyik szúrás az utolsó lehet"

Infostart
2008. augusztus 6. 18:26
A heroinfogyasztás Budapestre jellemző és néhány nagyobb városban is megjelenik, például Miskolcon és Pécsett. A fővárosban lassan, de nő a marihuánát fogyasztók száma, az igazi veszély azonban az, hogy egyre fiatalabbak nyúlnak ehhez a kábítószerhez - véli a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője.

Néhány ezerre tehető Magyarországon a heroinfogyasztók száma, ennél azonban sokkal többen, már az általános iskolások közül is fogyasztanak marihuánát - mondta az InfoRádiónak a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője.

Ródler Norbert hozzátette: az elmúlt 2-3 évben megállt a heroinfogyasztók számának növekedése, a marihuána, a diszkódrogok és a kokain fogyasztása azonban nem nagy ütemben ugyan, de növekszik.

A szakértő elmondta: a világ heroinmennyiségének 93 százaléka Afganisztánból származik - nagyrészt Magyarországra is innen kerül be a kábítószer török, valamint délszláv közvetítőkön keresztül. Hozzátette: a marihuána több mint fele illegális ültetvényeken terem meg hazánkban, a fennmaradó rész pedig Belgium, Hollandia és Szlovákia irányából érkezik.

Ródler Norbert hangsúlyozta: a heroin esetében bármelyik szúrás az utolsó lehet. A halálesetek többsége abból adódik, hogy a heroin mellé mást is, például leszoktató gyógyszert fogyaszt a használó.

Második leggyakoribb halálok a túladagolás, illetve, amikor a megszokottnál erősebb anyagot használ a kábítószerező.

A legritkábban szennyezett drog miatt halnak meg, mert a terjesztők általában olyan anyaggal hígítják a kábítószert, ami nem életveszélyes, hiszen ők folyamatosan próbálnak hasznot húzni a fogyasztókból.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást