Mindkét hajtóműve leállhatott a szerencsétlenül járt mentőhelikopternek

InfoRádió / MTI
2008. augusztus 1. 16:54
Mindkét hajtóműve leállhatott a csütörtökön szerencsétlenül járt helikopternek, ez okozhatta a balesetet - közölte Túri Péter, a szerencsétlenül járt helikoptert üzemeltető kht. ügyvezető igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az igazgató elmondta: a helikopter 300 méteres magasságban 240 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor a pilóta jelezte, hogy leállt az első hajtómű. A második hajtómű leállása ez után következhetett be - tette hozzá.

A nemzetközi vizsgáló bizottság osztrák, német és angol szakértők részvételével már elkezdte munkáját - mondta Túri Péter.

A cégvezető rámutatott, hogy nagy a nemzetközi érdeklődés a balesettel kapcsolatban, aminek az az oka, hogy ilyen szerencsétlenség "még nem nagyon történt" ezzel a típussal.

A balesetet az igazgató "bizarrnak" nevezte, mert - mint mondta - a helikopter sík terep fölött repült, a felszállás után 15-17 perccel nem hajtott végre semmilyen manővert, amikor bekövetkezett a szerencsétlenség.

Túri Péter elmondta: a sérültek közül az anya és gyermeke állapota stabil, a mentőorvos állapota is stabilnak mondható, heteken belül mindannyian talpra állhatnak. A pilóta állapota viszont még mindig életveszélyes - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a sérültnek A pozitív vérre volna szüksége.

Az igazgató hangsúlyozta: cégénél 120-an dolgoznak, pénteken reggel mindenki felvette a munkát, az osztrák cég már rendelkezésükre bocsátott egy cseregépet, így a flotta is teljes létszámban dolgozik. "A rendszer kevesebb mint 24 óra leforgása alatt újra talpra állt" - tette hozzá.

Csütörtökön egy ember meghalt, hárman megsérültek, amikor lezuhant a mentőhelikopter a Pest megyei Kiskunlacháza és Apajpuszta között. A gép Paksról Budapestre tartott egy kétéves égési sérült gyerekkel és édesanyjával, valamint egy ápolóval és egy orvossal, amikor kényszerleszállást hajtott végre a pilóta.

Az Országos Mentőszolgálat Légimentő Kht. honlapja szerint a EC 135-ös egy több célra alkalmazható, két hajtóműves könnyű helikopter. A Légimentő Kht. nyolc helikopterrel látja el feladatait, az EC 135-ös típusból ötöt használnak, ezeket egy osztrák cégtől bérlik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást