Az egyetlen jelentkező kapta a hárommilliárdos megbízást vírusszűrő tesztekre

Infostart
2008. július 31. 12:35
Az utóbbi idők egyik legnagyobb állami egészségügyi beszerzését nyerte el a szocialista holdudvarhoz tartozó Kern József cége, a Diagon Kft. - adta hírül a Magyar Nemzet. A társaság 3,2 milliárd forintot kap vírusszűrő tesztek szállítására. A pályázatot az Országos Vérellátó Szolgálat írta ki. A központ vezetője, Miskovics Eszter azt mondta: a tenderre összesen egy jelentkező volt.

Az országos Vérellátó Szolgálat vezetője az InfoRádiónak elmondta: a tender feltételeinek az amerikai ABO cég felelt meg, amelynek a beszállítója a Diagon Kft.

Ez a beszállító nyerte a mostani pályázatot, ami 3 évre 3,2 milliárd, vagyis évi több mint 1 milliárd forintról szól. A nyílt közbeszerzési pályázaton csak a kft indult.

Miskovics Eszter elmondta: valószínűleg csak azért volt egyetlen pályázó, mert olyan gépek leszállítására van szükség, amelyek meghatározott számú, igen specifikus és érzékeny tesztet képesek elvégezni - ennek csak az ABO cég felelt meg.

A vérellátó központ vezetője hangsúlyozta: mivel a cég kereskedelmi jogkörrel nem rendelkezik, így az ő privilégiuma eldönteni, hogy kivel végzi a beszállítást - ez ebben az esetben a Diagon Kft feladata.

Miskovics Eszter elmondta azt is: a vírusszűrő tesztek során minden egyes levett vért Hepatitis B és C, HIV-vírusra, valamint szifiliszre is megvizsgálnak, hogy az később biztonságosan adható legyen a betegeknek.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást