Nem a levegőből érkezett a német óriásbomba - sok van még a földben

Infostart
2008. július 30. 12:02
Valószínűleg nem ledobták, hanem ideszállították azt a német bombát, amelyet tegnapelőtt találtak Budapesten, mondta Ungvári Krisztián történész. Hozzátette, nincs semmilyen dokumentáció a háború után hatástalanított, de el nem szállított bombákról, ezért számíthatunk rá, hogy előkerülhetnek még ilyenek.

A tűzszerészek szerint nem amerikai, hanem német gyártású volt a Ferencvárosban talált óriásbomba. Azonban a németek nem bombázták Budapestet a második világháború alatt. Ungváry Krisztián történész szerint a bomba nagy valószínűséggel úgy került ide, hogy ideszállította a német hadsereg.

Mint mondta, ennek több oka lehetett, egyrészt le akarhatták dobni, másrészt tárgyak felrobbantására alkalmas robbanótestként is fel lehetett volna használni, ahogy minden más bombát is.

1945-ben Budapesten ötvenezernél is több hullát kellett elásni, ehhez képest az, hogy bombát találnak valahol, részletkérdésnek számított - mutatott rá a történész.

Ezért megelégedtek azzal, hogy hatástalanították a bombatestet, és bedobálták őket valami gödörbe. Így nem készült semmiféle felmérés ezekről, mivel sokkal fontosabb feladatok is adódtak - fejtette ki Ungváry Krisztián.

Elmondta, miután a szovjet csapatok elfoglalták Budapestet, több mázsányi lőszer hevert minden utcasarkon, és az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy a már hatástalanított lőszerdarabokat is összegyűjtsék. Ha mégis megtették, akkor azért, mert el tudták adni a fémet.

Ezért Ungváry Krisztián szerint számítani kell rá, hogy a továbbiakban is elő fognak kerülni ilyenek. A történész megjegyezte, hogy később, a negyvenes évek végétől már minden ilyen bombát elszállítottak a tűzszerészek.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást