Fulladás okozhatta az egyéves szombathelyi kisfiú halálát

Infostart
2008. július 30. 12:44
Fulladás okozta annak az egy éves gyereknek a halálát, akit tegnap találtak meg a szombathelyi rendőrök. A kisfiú anyja eszméletlen volt. A gyerek apját életveszélyes állapotban szállították kórházba, miután kiugrott a lakás második emeletéről. A nyomozók egy búcsúlevelet is találtak, amelyben a levélíró az anyagi helyzettel indokolja tettét.

Megtalálásakor már jó 12 órája halott volt az az egyéves kisgyermek, akire tegnap akadtak rá holtan egy szombathelyi lakásban - mondta az InfoRádiónak Szalai Ferenc. Jelenleg úgy tudjuk, halálát fulladás okozhatta, de ezt a szakértő fogja tisztázni.

Édesanyjára eszméletlen állapotban találtak rá, az ő esetében felmerült, hogy gyógyszer-túladagolás következtében veszthette el eszméletét, de ennek megállapítására toxikológiai vizsgálatokat kell majd végezni - tájékoztatott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Elmondása szerint a 31 éve családfőt, aki kiugrott a második emeleti lakótelepi lakás ablakán, combnyaktöréssel és kézsérüléssel szállították kórházba, és még tegnap este megműtötték. Reméljük, még ma kihallgatható állapotba kerül - jegyezte meg a szóvivő.

Hozzátette, a helyszínen a rendőrök találtak egy búcsúlevelet is, ami írójának kilátástalan anyagi helyzetéről szól.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást