A magyar államot nem érte kár a kormányzati negyed projektje kapcsán - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
Arra a kérdésre, amely szerint ötmilliárd forintba került a tervezett kormányzati negyed kapcsán a MÁV költöztetése, Veres János azt mondta, feltételezésekre nem óhajt válaszolni. Hozzátette: nincs információja a MÁV ügyeiről, tehát az újságírók által említett ötmilliárd forintos költségről sem, ezért ezt feltételezésnek tartja.
A pénzügyminiszter szintén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos munka során 8,5 milliárd forintot fizettek a MÁV-nak és valamivel több mint 900 millió forintnyi költségvetési forrást használtak fel. Ennek eredményeként a miniszter véleménye szerint az állam egy olyan ingatlannal rendelkezik, amelynek forgalmi értéke magasabb a kifizetett összegnél.