Rettegett óriásbombából vaskapu utcai vashulladék - a lakók hazatértek

InfoRádió / MTI
2008. július 29. 22:18
Alig néhány ember maradt azokon a befogadóhelyeken kedd este nyolc órára, amelyeket Budapest IX. kerületében hoztak létre arra az időre, amíg a kéttonnás világháborús bomba miatt kiürítették a környéket. Estére semmi jel nem utalt arra, hogy a kerületből mintegy 16 ezer embert telepítettek ki a Vaskapu utca 41. szám alatt talált világháborús bomba miatt.

A Telepy utca 17. szám alatti általános iskolában mintegy 350 embert helyeztek el nap közben, az intézményt este nyolc órára mindenki elhagyta, már csak két mozgásában korlátozott idős ember várta a mentőautót, hogy őket is hazaszállítsák.

Az iskolában három teremben 200 ágyat helyeztek el, a tornateremben és két pincehelyiségben alakították ki az ideiglenes szállásokat. A polgári védelem által biztosított ágyakat a Telepy utcai és a Bakáts téri, valamint a Lobogó utcai általános iskolákban is összepakolták, azokat szerda reggel szállítják vissza a központi raktárba.

A Bakáts tér 12. szám alatt található iskolából a mentőszolgálat és a Vöröskereszt munkatársai főként idősebb embereket szállítottak haza.

A katasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt szakemberei az MTI-nek azt mondták, hogy az otthonukat elhagyni kényszerült emberek megértően viselkedtek, nyugodtak voltak, tudomásul vették a kényszerintézkedés szükségességét. Többen közülük felidézték a második világháború idején átélt élményeiket, sokan sírtak, hogy az ekkori pusztítás után több mint hatvan évvel még mindig rettegniük kell a robbanóeszközök hatásaitól.

A IX. kerületben a reggel kilenc órától este hét óráig lezárt területen visszatért az élet a megszokott rendbe, az emberek hazatértek otthonaikba, s már csak néhányan sétálgatnak az utcákon, üldögélnek a parkokban.

Az MTI tudósítójának tapasztalatai szerint kora estére semmi jel nem utalt arra, hogy a kerületből mintegy 16 ezer embert telepítettek ki a Vaskapu utca 41. szám alatt, a Tóth Kálmán utcai kereszteződésnél egy régi malomépület bontásakor talált világháborús bomba miatt.