Pszichológusok segítenek a bomba miatt kitelepített időseknek

InfoRádió / MTI
2008. július 29. 19:32
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság négy pszichológusa segít a Bakáts téri általános iskolában az időseknek. Az emberek eddig nyugodtak voltak, de a veszély elmúltával, amikor már mindenki sietősen indulna haza, gyorsabban elveszthetik a türelmüket - nyilatkozta Margittai Andrea, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság pszichológiai osztályának vezetője kedden kora este.

Mint mondta, komoly pszichológiai esetekkel a várakozás ideje alatt nem találkoztak, a legtöbb segítségre szoruló idős és beteg. Õket a mindennapjaikból zökkentették ki, ezért bizonytalanságérzetük van, nem tudják, meddig kell itt maradniuk, hogy mikor és hogyan mehetnek majd haza, nem találják ismerőseiket - tette hozzá.

Egyelőre mindenkin segít az, ha leülnek melléjük, és elbeszélgetnek velük, van, akit olyan társaságban ültettek be, ahol jól el tudnak beszélgetni egymással.

A Vöröskereszt budapesti szervezetének igazgatóhelyettese közölte: a vöröskereszt két szakápolója és pszichológusai is rendelkezésre állnak a befogadóhelyeken.