Nem fizeti ki a polgármester által felhalmozott tartozást Neszmély

Infostart
2008. július 28. 14:27
Elrendelte a Neszmély elleni csődeljárás megindítását a bíróság. Az eljárást maga a község önkormányzata kezdeményezte egy 35 millió forintos banki inkasszó miatt. A település jegyzője az InfoRádiónak azt mondta: nem kívánják kifizetni a 35 millió forintot, ugyanis a korábbi polgármester a képviselőtestület tudta nélkül vállalt kezességet erre az összegre.

Kiderült, hogy fizetésképtelenné vált a neszmélyi önkormányzat, mivel az egyik cége nem az adószámlára fizeti be az adóját, hanem kölcsönként egy önkormányzati kht.-nak adta azt - mondta az InfoRádiónak Ruzsa Anna, a község jegyzője.

Hozzátette, tavaly szeptemberben ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás hűtlen kezelés miatt. Idén márciusban pedig robbant a bomba, egy takarékszövetkezet megkereste az önkormányzatot, hogy annak két kht.-ja hitelt vett fel, és erre az önkormányzat kezességet vállalt - fejtette ki a jegyző. Közölte: 35 millió forintról és annak kamatairól van szó.

Minden esetben a volt polgármester volt az aláíró, a képviselőtestület tudta és felhatalmazása nélkül. Õ április 7-én betegállományba vonult, 15-én pedig le is mondott - vázolta fel a történteket Ruzsa Anna.

Az adósságrendezési eljárás keretében a cégbíróság egy pénzügyi gondnokot rendel ki az önkormányzat élére, válságköltségvetést kell készíteni. A hitelt, mint a jegyző mondta, az önkormányzatnak nem áll szándékában visszafizetni, mivel a polgármester a képviselőtestület felhatalmazása és tudta nélkül cselekedett, és a aláírt iratok sem valósak.

A polgármester ellen csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés és többrendbeli közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. A jegyző közölte: bíznak benne, hogy egyszer egyenesbe jön az önkormányzat, de hogy mikor, azt nem tudja.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást