Kerpen: Szakember kell az iskolákba az erőszak visszaszorításához

Infostart
2008. július 24. 06:57
Törvénymódosítás szükséges az iskolai erőszak visszaszorításához a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint. Kerpen Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában javasolta, hogy minden iskolában legyen a konfliktuskezelésben jártas ifjúságvédelmi szakember.

Nem kifejezetten magyarországi jelenség az, hogy jelen van, és egyre erősödik az iskolai erőszak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Kerpen Gábor hozzátette: Magyarországon ha a gyerek és a tanár között konfliktus alakul ki, akkor ebből a helyzetből nem lehet kimenekíteni a tanárt, hiszen nem hagyhatja ott az osztályt, de a diákot sem, hogy a tanóráról kiküldve néhány perc múlva lehiggadva térjen vissza az osztályba.

Törvénymódosításra van szükség, hogy Magyarországon minden közoktatási intézményben kötelezően foglalkoztassanak gyermek- és ifjúságvédelmi szakembert, akihez el lehet küldeni a diákot konfliktushelyzetben - hangsúlyozta a PDSZ elnöke.

A szakszervezet javasolja azt is, hogy a közoktatási törvény engedje meg: ha egy gyerek szélsőséges, közösségellenes magatartást tanúsít, akkor konkrét időszakra ki lehessen zárni a közösségből - tette hozzá Kerpen Gábor, aki szerint nem magára kell hagyni a diákot, hanem abba a rendszerbe kell időszakosan áttessékelni, amely kezelni tudja a viselkedését, és foglakozik a gyerekkel.

Ha a gyerekekben rögzül a közösségellenes magatartás, akkor nem lesz esélyük arra, hogy felnőtt korukban kitörjenek abból a környezetből, ahol ezt a viselkedést elfogadják - véli a szakszervezeti vezető.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást