Daróczi Dávid közölte: erről Tatán, a pekingi olimpiára utazó magyar csapat ünnepélyes búcsúztatója előtt egyeztetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Gyenesei István önkormányzati miniszterrel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel.
A szóvivő elmondta: a sportszövetségek vállalják, hogy megtanítják a sportolókat az életmentő készülékek használatára. Hozzátette: az intézkedés célja, hogy a kiemelt fizikai terhelés alatt álló sportolók felkészülésénél mindig legyen olyan ember, aki tudja kezelni a készülékeket.
A pekingi olimpiára készülő Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenus kedden edzés közben rosszul lett, leállt a szíve és már nem tudták újraéleszteni. A mentők mintegy 20 perc alatt értek a csepeli telepre, ahol nem volt defibrillátor.