Horn Gábor: Ezek finoman szólva nem biztató jelek

Infostart
2008. július 17. 18:42
Horn Gábor szerint a kormány a koalíció felbomlása óta több területen visszalépett, ami tízmilliárdos nagyságrendben terheli meg a költségvetést. Az SZDSZ ügyvivője az InfoRádiónak azt mondta: a jövő évi büdzsé tervezetét az adótörvény-javaslatokkal együtt szeretnék majd értékelni, de a folyamatok nem biztatóak.

A szabad demokrata politikus kifejtette: egyben kell vizsgálni az adótörvényeket és a költségvetést, mert ezek összességéből derül ki, hogy lesz-e lehetőség adócsökkentésre.

Horn Gábor hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban, a koalíciós szakítás óta eltelt időszakban hozott kormányzati intézkedések azt igazolják, hogy helyénvaló volt az SZDSZ döntése, mivel a folyamatok nem a valódi közteherviselési reform irányába mutatnak.

Semmilyen lényeges előrelépés nem történik a gazdasági növekedés előmozdítása érdekében, a szociálpolitika területén pedig kifejezetten rossz megoldások kerülnek az asztalra. A megoldás a munkahelyteremtés lenne, nem pedig a segélyezés és a munkába állás teljes összekeverése - jelentette ki az SZDSZ ügyvivője.

A képviselő szerint a központi költségvetés nemhogy spórolna önmagán, hanem egyre gyarapodnak a kiadási tételek, amelyek sok esetben csak néhány tízmillió forintot jelentenek, de sokszor ennél jóval nagyobbak.

Nincs nyugdíjreform, az egészségügyben pedig a visszalépések sorozata egészen biztosan sok tízmilliárd forintos többletköltséget fog okozni. Számomra is kérdés, mit látunk ősszel a parlament asztalán, de ezek finoman szólva nem biztató jelek - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást