Ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió élére a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének. A testület MSZP által delegált elnöke, Czeglédi László elmondta: az újabb választást szeptember közepén tartják meg. Az MTI úgy értesült, hogy a döntő körben a szükséges tíz helyett kilencen álltak Székely Ferenc mellé, míg négyen Havasi Jánost támogatták.
Az egyetlen résztvevő, aki ebben a körben nem voksolt, az MDF által delegált Csernus János volt. Ennek alapján - és a kuratóriumi matematika szerint - az állapítható meg, hogy a Fidesz és a KDNP jelöltjeként bekerült négy tag, múlt heti bejelentésüknek megfelelően, Havasi Jánost támogatta, míg az MSZP és az SZDSZ által a testületbe küldött hét, illetve két kurátor Székely Ferenc mellé állt.
Czeglédi László kuratóriumi elnök az InfoRádióban azt mondta: úgy döntöttek, hogy új pályázatot írnak ki, amelyre szeptember 15-ig várják a jelentkezőket.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Czeglédi László