Korlátozhatják a parkolási társaságokat

InfoRádió / MTI
2008. május 29. 16:15
A kormány támogatja a polgári perrendtartás módosítását - közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett elmondta: az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának javaslata szerint a parkoló társaságoknak csak a parkolás idejétől számítva egy éven belül lenne lehetőségük pert indítani az autósok ellen nemfizetés miatt, később már nem léphetnek fel ilyen igénnyel. Hozzátette: a jogszabály már a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozna, ha az Országgyűlés elfogadja a módosító indítványt.

Budai Bernadett közölte: a kormány határozott a lakosság adminisztratív terheinek csökkentéséről is. Hangsúlyozta: a kabinet jogszabályban kötelezi a vízóra hitelesítését végző szolgáltatót, hogy a csere idejére ingyenesen bocsássa az előfizető rendelkezésére az ideiglenes vízórát.

Szólt arról is, hogy változik a bizonyítási kötelezettség a gázkészülékek műszaki problémái miatt indult peres eljárásokban. Eszerint a jövőben a készülékek ötévenkénti kötelező ellenőrzésének elmaradását annak kell bizonyítania, aki erre hivatkozni kíván. Eddig ez a kötelezettség a fogyasztót terhelte.