Megmenekülhet a József Attila Gimnázium

InfoRádió / MTI
2008. május 28. 20:23
Újbuda képviselő-testülete megszavazta a József Attila Gimnázium és más iskolák támogatását. Elfogadta az újbudai képviselő-testület azt a javaslatot, amely hosszú távon biztosítja a József Attila Gimnázium működését; a döntés értelmében a kerület elfogadta a főváros ajánlatát, amely szerint minden fővárosi diák után 80 ezer forintos támogatást biztosít.

Elfogadta az újbudai képviselő-testület azt a javaslatot, amely hosszú távon biztosítja a József Attila Gimnázium működését; a döntés értelmében a kerület elfogadta a főváros ajánlatát, amely szerint minden fővárosi diák után 80 ezer forintos támogatást biztosít - közölte a XI. kerület sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

A gimnázium támogatásán kívül szintén döntés született a Montágh Imre Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, valamint a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola támogatásáról is.

Bács Márton (MSZP), a kerület oktatásért felelős alpolgármestere szerdán újságíróknak elmondta: még tavaly kezdeményezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat vegye saját működtetésbe a gimnáziumot, de ez a javaslat végül nem került a közgyűlés elé.

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes ez év elején levélben tette egyértelművé a XI. kerületi vezetés előtt, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem kívánja saját működtetésbe venni a gimnáziumot, de támogatást azért nyújtana.

Az előterjesztésről a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön szavaz majd.