Bojkottálják a bizottsági munkát, de felveszik a fizetést a képviselők

Infostart
2008. május 28. 11:42
Nagyon megnehezíti az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának működését, hogy a fideszes és kereszténydemokrata képviselők december óta nem vesznek részt a munkában - panaszkodott Tóth Károly, a testület szocialista alelnöke. Simicskó István, Demeter Ervin, Kövér László és Lezsák Sándor az ellen tiltakozik így, hogy a kabinet Laborc Sándort jelölte a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a képviselők mindettől függetlenül felveszik a bizottsági munkáért járó több százezer forintos tiszteletdíjat.

2007. december 19. óta bojkottálják az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának üléseit a testület fideszes tagjai és kereszténydemokrata elnöke.

Simicskó István, Demeter Ervin, Kövér László és Lezsák Sándor azért döntött így, mert Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter Laborc Sándort jelölte a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, akiről kiderült, hogy egyebek mellett a szovjet KGB akadémiáján is tanult.

A bizottság üléseit december közepe óta Tóth Károly, a testület szocialista alelnöke vezeti, az ellenzéki képviselők közül pedig csak az MDF-es Boross Péter és a szabad demokrata Gulyás József jár az ülésekre.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a fideszes és kereszténydemokrata képviselők mindettől függetlenül felveszik a bizottsági tagságért járó különdíjat. Ez a 231 900 forintos képviselői illetmény mellett Simicskó István elnök esetében havi 278 280 forint, a fideszes tagok esetében pedig 162 330 forint minden hónapban.

Az InfoRádió számításai szerint Simicskó Istvánnak december óta 1 millió 391 400 forint járt csak azért, mert az elnöke a bizottságnak, Demeter Ervin, Kövér László és Lezsák Sándor pedig az elmúlt hónapokban 811 650 forintot keresett azzal, hogy tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tóth Károly
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást