Nem választották meg főbírónak Baka Andrást

InfoRádió / MTI
2008. május 26. 17:52
Az Országgyűlés hétfőn elutasította a köztársasági elnök jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnökének posztjára, Baka András nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. A jogszociológus szerint nem válik működésképtelenné az igazságszolgáltatás attól, hogy hogy ideiglenesen helyettesek állnak a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) élén.

A képviselők 170 igen szavazattal, 191 ellenében utasították el Baka Andrást, akit Sólyom László köztársasági elnök április 30-án jelölt főbírónak. A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak hatéves megbízatása június 24-én jár le. Az új főbírót az államfő jelöli és az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg.

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF a hétfői szavazás előtt jelezte, hogy nem támogatja Baka András megválasztását, a Fidesz és a KDNP támogatásáról biztosította a főbírójelöltet. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács május 6-án arról adott tájékoztatást, hogy nem támogatja Baka Andrást, az öt táblaelnök később viszont egységesen kiállt a főbírójelölt személye mellett.

Nem válik működésképtelenné az igazságszolgáltatás attól, hogy ideiglenesen helyettesek állnak a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) élén - mondta a döntés után az MTI-nek Fleck Zoltán jogszociológus.
Miután június 15-ig, a tavaszi parlamenti ülésszak végéig már feltehetően nincs idő arra, hogy új főbírójelöltről szavazzon a Ház, legalább három hónapig betöltetlen marad a pozíció.

Ha távozik a jelenlegi legfelsőbb bírósági elnök, aki a törvény értelmében egyúttal az OIT elnöke is, akkor kettéválik a két funkció: mindkét alkotmányos intézménynél a teljes jogkörrel eljáró helyettesek lépnek a jelenlegi elnök helyére.