Csökken az építési kedv Budapesten

Infostart
2008. május 26. 20:30
A legfrissebb felmérések szerint az elmúlt negyedévben jelentősen csökkent az építési kedv Budapesten. Hunyady Attila, az AL Holding vezetője elmondta, hogy a csökkenést a külföldi hatások mellett az adók változása is okozza.

Csökkenő építési kedv jellemzi a budapesti ingatlanpiacot - mondta az InfoRádióban az AL Holding vezetője. Mint mondta, az elmúlt időszakban 32 százalékkal esett vissza a kiadott építési engedélyek száma, és 14 százalékkal az eladásra kínált ingatlanoké.

Bár az év első felében jellemzően kevesebb engedélyt kérnek ki a beruházók és kevesebb projektet indítanak el, ez csak részben magyarázza az elmúlt időszak folyamatait - mutatott rá Hunyady Attila.

A fejlesztők a világ ingatlanpiacára jelentős hatást gyakorló másodlagos jelzálogpiaci válság miatt is kivárnak a projektjeik beindításával, valamint az is visszafogja őket, hogy a magyarországi megszorítások miatt jelentősen csökkent a vásárlási kedv.

Hunyady Attila elmondta azt is, hogy már nem a garzonok a legkeresettebbek, hanem a 2-2,5 szobás lakások.

Az elmúlt fél évben átlagosan 6,2 százalékkal emelkedett az újépítésű lakások ára.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást