Amiben az MSZP és a Fidesz egyetért: árt az alapkamat-emelés

InfoRádió / MTI
2008. május 26. 17:21
Az MSZP szerint az ország számára káros, drága és értelmetlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felemelte a jegybanki alapkamatot, a Fidesz pedig egyenesen a jegybankelnök meghallgatását kezdeményezi az ügyben a költségvetési bizottságban az alapkamat emelése ügyében.

A kamatemelés káros, mert fékezi az exportot, erősíti az importot; drága, mert tovább növeli az adósságszolgálat terheit; értelmetlen, mert az államháztartást a jelenlegi kötvényaukciókon is tudtuk finanszírozni - hangsúlyozta újságírók előtt az MNB Monetáris Tanácsának döntése után Molnár Albert, az MSZP országgyűlési képviselője.

Molnár Albert szerint külső okok húzódnak meg az infláció emelkedése mögött. A környező államokat hozva fel példaként, elmondta: Szlovákiában több mint duplájára nőtt az infláció az elmúlt néhány hónapban, a balti országokban 14-15 százalék az infláció mértéke, Romániában és Bulgáriában is 10 százalék körül van pénzdrágulás.

A képviselő szerint ilyen mérvű szigorítás, anélkül, hogy kitekintenének a világba, indokolatlan, és aláássa az elmúlt évek gazdasági eredményeit. A politikus emlékeztetett arra, hogy a monetáris tanács főként az infláció magas mértékével indokolta a kamatemelést.

Molnár Albert ugyanakkor az emelés indokaként jelölte meg a kőolaj világpiaci árát, valamint az élelmiszerárakat is.

Varga: a kormány rossz gazdaságpolitikája a fő ok

A Fidesz az alapkamat emelése ügyében a jegybankelnök meghallgatását kezdeményezi a költségvetési bizottságban - mondta ugyancsak újságírók előtt Varga Mihály, a testület fideszes elnöke.
A Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője szerint egyre inkább érezhető, hogy ez a jegybanki alapkamat-emelés súlyosan érinti magyar államháztartást, hiszen növekednek az államadósság kamatkiadásai, így egyre nehezebb helyzetbe kerül a gazdaság.

Hozzátette: ennek elsődleges oka nyilvánvalóan a kormány rossz gazdaságpolitikája, de mindenképpen szükségesnek tartják a Monetáris Tanács vezetőit meghallgatni arról, mik a mostani döntés okai, és mi várható ezután. Mint mondta, már felvette a kapcsolatot Simor Andrással, és úgy tűnik, hogy a jövő héten, kedden sor kerülhet a jegybankelnöknek és alelnökeinek a meghallgatására.

A Fidesz gazdasági kabinetje hétfőn délután tartott ülést, amelyen Orbán Viktor pártelnök is részt vett, és amelyen foglalkoztak a kamatemelés ügyével is - mondta a fideszes politikus.

Hozzátette: úgy érzik, hogy ez a kamatemelés most már olyan szintet ért el, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedése messze elmarad az európai vagy akár a szomszéd országok növekedésétől is.

Az MNB monetáris tanácsa 25 bázisponttal, 8,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén.

A döntésről kiadott közlemény szerint a monetáris tanács továbbra is úgy látja, a magyar gazdaságot visszafogott növekedés és a belföldi, valamint nemzetközi eredetű költségsokkok hatására az inflációnak a korábban vártnál lassúbb csökkenése jellemzi.