Ölt az elszabadult fémcső, felelős még nincs

Infostart
2008. május 23. 07:02
Még nem lehet tudni, ki a felelős azért a balesetért, amelyben egy kisteherautó platójáról elszabadult fémcső egy arra közlekedő autó szélvédőjébe csapódott és fejen találta a kocsit vezető asszonyt, aki azonnal szörnyethalt. Az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd azt mondta: ha bebizonyosodik, hogy a sofőr gondatlansága miatt halt meg a nő, akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják.

Halált okozó közúti baleset okozása miatt indított nyomozást ismertetlen tettes ellen a győri rendőrkapitányság, miután szerdán egy kisteherautóról elszabadult fémcső egy, a vele szemben haladó autó szélvédőjébe fúródott és megölte annak sofőrét. A rendőrök azt vizsgálják, hogy a cső szabálytalan rögzítése mennyiben járult hozzá a balesethez - mondta az InfoRádiónak a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kocsis Tünde közölte: a kisteherautó Győr külterületén haladt, amikor sofőrje egy gödörbe hajtott, emiatt a platón csak egy oldalról rögzített, 6 méter hosszú fémcső balra billent, majd áttörte a szemben haladó kocsi szélvédőjét és az azt vezető nő fejébe fúródott, aki azonnal szörnyethalt.

A kisteherautó sofőrje a kihallgatás során elismerte, hogy ő okozta a balesetet - mondta a szóvivő, hozzátéve: a férfi teljesen összeomlott, nagyon sajnálja, ami történt.

Mit mond a KRESZ?

A KRESZ pontosan szabályozza a teherszállítás kérdését, azon belül is kifejezett követelményként támasztja a rakomány rögzítésével kapcsolatban, hogy az el ne csússzon, le ne essen vagy ki ne ömöljön - mondta az InfoRádiónak Kovács Kázmér ügyvéd. A jogász hozzátette: a túlnyúló rakomány szállítását speciális szabályok is vannak, ilyen például, hogy az adott tárgy legfeljebb két méterre, de a rakfelület hosszának felénél nem nagyobb távolságra lóghat ki.

Ha a rakomány elszabadul és balesetet okoz, a felelősség kérdését polgárjogi és büntetőjogi szempontból külön kell választani. A fuvarozó mindenképpen felel, hiszen nála fennáll a jármű veszélyes üzemével összefüggő objektív felelősség a rakomány nem megfelelő rögzítéséből adódó károkért - magyarázta Kovács Kázmér.

A jármű vezetőjének büntetőjogi felelőssége van, hiszen rá az úgynevezett meggyőződési kötelezettség vonatkozik: indulás előtt többek között ellenőriznie kell, hogy működik-e a fék és az irányjelző. Fokozottan igaz ez a rakomány rögzítésére - hangsúlyozta az ügyvéd.

Ez nem jelenti azt, hogy a jármű vezetőjének felelőssége minden esetben feltétlen lenne, elvileg ugyanis előfordulhat, hogy a rögzítő eszköz anyaghibája következtében szabadul el a rakomány - jegyezte meg Kovács Kázmér.

Ha azonban azért következik be a baleset, mert a teher nem volt megfelelően rögzítve, vagyis gondatlan volt a sofőr, akkor akár halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható - mondta az ügyvéd.

Hanganyag: Kálló Izabella és Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kocsis Tünde
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kovács Kázmér
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást