Negyven milliárd forint a Magyar Géniusz Programra

InfoRádió / MTI
2008. május 23. 16:04
A Magyar Géniusz Programra 40 milliárd forintot fordít a kormány - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Felsőoktatás-Tehetség-Bologna 2008 címmel, a fővárosban pénteken rendezett tanácskozáson. A kormányfő hangsúlyozta: az elmúlt évekhez képest lényegesen több pénz lesz tehetséggondozásra.

A tehetségek gondozását célzó programokra rendelkezésre állnak a szükséges források: ezek közül a Magyar Géniusz Programra 40 milliárd forintot fordít a kormány - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Felsőoktatás-Tehetség-Bologna 2008 címmel, a fővárosban pénteken rendezett tanácskozáson.

A kormányfő hangsúlyozta: az elmúlt évekhez képest lényegesen több pénz lesz tehetséggondozásra.

Ma ugyanakkor nem ez a legnagyobb kérdés - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: évek óta először fordul elő, hogy az anyagi támogatásról kevésbé kell beszélni, sokkal inkább arról kell szót ejteni, hogy miről is szóljanak ezek a programok.

Hatalmas felelősség a tehetséggondozás. Aki ezt a vállalja, olyan felelősséggel tartozik, amelynek hosszú távú elkötelezettségben kell testet öltenie - jelentette ki.

Mindenkiben van valamilyen tehetség, nem egyfajta, hanem ezerfajta, és mind az ezret meg kell találni - mutatott rá a kormányfő.

A miniszterelnök kitért a felsőoktatásban indított fejlesztésekre is. Mint mondta, a 2004-ben indított, 140 milliárd forintos befektetéssel megvalósuló Magyar Universitas Program keretében eddig hat egyetemi és hat főiskolai központ újult meg, 9 ezer új kollégiumi férőhely létesül, s további 17 ezer megújul. Tart további három nagy oktatási épület rekonstrukciója, s három új építésű oktatási centrum létesül 2010-ig.

A Magyar Universitas Program Klebelsberg Kunó minisztersége óta a legátfogóbb fejlesztési program - közölte a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az a felsőoktatás, amely szűk bázisból merít, mert csak a középosztályhoz tartozó családok gyermekeinek van esélyük bekapcsolódni a felsőoktatásba, lemond a nemzeti erőforrások jelentős részéről.

A miniszterelnök a felsőoktatás bolognai átalakításával kapcsolatban helyes célnak nevezte, hogy átjárhatóvá váljon a képzési rendszer, s többszintűvé váljon a felsőoktatás.

Helyes cél, hogy teremtsük meg a nemzeti helyett a sokkal szélesebb, nagy európai, globális tudásbázishoz való hozzáférést is - mondta.

Kiemelte: ma egy érettségi a tudás megszerzésének folyamatában alig jelent többet, mint ötven éve az elemi iskolai végzettség. Napjainkban egy korosztály 70 százaléka szerez középszintű végzettséget, így természetes, hogy megváltozott a felsőoktatás helyzete.

A felsőoktatás működéséből "annak kell áradnia", hogy az a minőségről, a minőséget szolgáló versenyről és az együttműködésről szól - mutatott rá. Hozzáfűzte, a felsőoktatás egészének fejlesztése olyan környezetbe illeszkedik, amelynek legnagyobb kérdése, hogy Magyarország képes-e újra befolyásos, erős, nagy állam lenni.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: fontos az adórendszer átalakítása, az állami hivatalok működőképességének javítása, hogy autópályák épüljenek, s hogy a beruházásokat ne leállítsák, hanem elindítsák. Ugyanakkor még ennél is fontosabb, hogy az új generációk olyan képességekkel és tudással rendelkezzenek, amelyek személyes teljesítményüket és ebből fakadóan az ország teljesítményét nem csak összehasonlíthatóvá teszik a világ haladó országaiéval, hanem azzal egyenértékűvé, vagy még annál jobbá is egyes területeken.

Hanganyag: Herczeg Zsolt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást