Szijjártó: A Fidesznek készen kell lenni az esetleges előrehozott választásokra

Infostart
2008. május 21. 12:20
A Fidesz szerint elképzelhető, hogy előrehozott választások lesznek. A legnagyobb ellenzéki párt kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a választókerületi elnökökkel is arról egyeztettek kedden, hogy a Fidesz rövid időn belül készen álljon a választásra.

Az ország érdeke az volna, hogy minél előbb előrehozott választások legyenek - mondta az InfoRádiónak a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az előrehozott választás nem az egy százalékos támogatottságú SZDSZ-en, hanem az embereken múlik. Hozzátette: az SZDSZ magatartása egyébként is kiszámíthatatlan, hiszen folyamatosan adócsökkentésről beszél, közben adóemelésre szavaz, és ellenzékinek nevezi magát, míg a fontos szavazásoknál a kormányzó párttal együtt dönt.

Gyurcsány Ferenc előtt két út áll: bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen, vagy fel kellene ajánlani lemondását - emelte ki a fideszes politikus.

A Fidesznek kész állapotban kell lenni az esetleges előrehozott választásokra, és a keddi értekezleten is az ehhez szükséges feladatokat beszélték meg a választókerületi elnökökkel - közölte Szijjártó Péter.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást