Zuschlag átutalt a károsultaknak 50 millió forintot

InfoRádió / MTI
2008. április 24. 17:37
Mintegy 50 millió forintot utalt át Zuschlag János az alapítványokon keresztül elcsalt pénzek károsultjainak. Védőügyvédje ezzel egyidőben kérte Zuschlag János szabadlábra helyezését. Kovács M. Gábor úgy véli: ha meg is állapítják védence bűnösségét, a pénz átutalását enyhítő körülményként figyelembe kell majd venni.

Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese azonban az MTI-nek elmondta: "ha a befizetések megtörténtek, a bűnügy vizsgálatát, annak minősítését nem befolyásolja, annyit jelent, hogy adott esetben bele kerül a vádiratba, hogy a kár egy részét megtérítette, mely egyébként 75 millió forint".

A Zuschlag János és társai ellen indított bűnügyben jelenleg is tart az iratismertetés.

Arra a kérdésre, hogyan tudott Zuschlag János átutalni 50 millió forintot vagyona zárolása ellenére, az ügyvéd nem válaszolt.

Kovács M Gábor hangsúlyozta: "ez nem a büntetőjogi felelősség elismerését jelenti, ez pusztán a kár megtérítését, mert ha így nézzük, akkor elkülönül a büntetőjogi felelősség kérdése és a polgári jogi igény kérdése".

Hozzátette: "itt most a kár megtérítésének a szándékát támasztotta alá ezzel Zuschlag úr".

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Az ügynek 16 gyanúsítottja van, közülük Zuschlag János mellett Katus Ferenc is előzetes letartóztatásban van. A harmadik letartóztatott személyt, Zuschlag János személyi titkáraként is tevékenykedő Lados Istvánt, a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően a szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe vette. A bíróság jogerős határozatának indokolása szerint Lados István az eljárás során önmagára nézve teljes körű beismerő, társaira nézve terhelő vallomást tett.