A Közép-Európa-rali Veszprém környéki szakaszainak biztosításában 120 rendőr vesz részt, több egyenruhás pedig azért áll készenlétben, hogy a helyszínre siessen, ha netán baleset történik vagy hatósági intézkedésre van szükség - tájékoztatta az InfoRádiót a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Dániel-Tóth Zoltán közölte: a rendőrök a versenyzők sebességét is traffipaxokkal mérik majd a közúti, összekötő szakaszokon, ahol a mezőny tagjainak is be kell tartaniuk a KRESZ előírásait.
A versenyzőket, ha túllépik a legnagyobb megengedett sebességet, a rendőrök ugyanúgy megállíthatják és -büntethetik, ahogyan bármelyik más közlekedőt - tette hozzá a szóvivő.
Dániel-Tóth Zoltán elmondta: a versenyszabályzat az indulók számára előírja a közlekedési szabályok betartását, és éppen a rendezők kérése volt, hogy a rendőrség használja a traffipaxokat.
Hanganyag: Herczeg Zsolt