Háziorvosok nélkül marad az ország?

InfoRádió / MTI
2008. április 12. 15:57
Készek szerződésük felbontására a háziorvosok, ha 30 napon belül nem kezdődik érdemi tárgyalás a praxisok finanszírozásáról - jelentette be Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke Hévízen, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének nagygyűlése után.

A fórumon nyilatkozatot fogadtak el a tagok. A dokumentumban - egyebek mellett - azt követelik a kormánytól, hogy pótolja az idén kieső vizitdíj és a több éve megvont amortizációs támogatás összegét, a jövő évi költségvetésben pedig rögzítsék a praxisok működéséhez szükséges valós összeget.

Éger István azt mondta: csak annyit szeretnének elérni, hogy megbízhatóan, megfelelő színvonalon működhessen az alapellátás, és tisztességes megélhetést tudjanak biztosítani az orvosoknak.

Az orvosi kamara elnöke úgy fogalmazott: a szerződésbontás nem sztrájk; az orvosok egyszerűen abbahagyják a gyógyítást, és nyugdíjba vagy külföldre mennek.

A elnök elmondta: a kamara jogászai által elkészített egységes szerződésbontási anyagot minden háziorvos, fogorvos és házi gyermekorvos megkapja, a dolguk csak annyi, hogy aláírják, és a dokumentumot visszajuttassák a kamarához, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre.

Éger István emlékeztetett arra, hogy több hete folynak a tárgyalások, azonban a minisztérium javaslatait nem tartották megfelelőnek. Ezek között szerepelt például, hogy a házi gyermekorvosoktól éppen azt a kompenzációt vennék vissza és osztanák szét a felnőtt praxisok között, amelyet azért kaptak, mert a gyermekeknek nem kellett vizitdíjat fizetni.

Ungár Klára, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese a fórumon azt mondta, hogy az Egészségbiztosítási Alapon belüli átcsoportosítással lehetne kompenzálni a kieső vizitdíjbevételt.

Horváth Zsolt, a Fidesz egészségpolitikusa szerint csak kormányzati szándék kérdése, hogy pótolják-e a kieső vizitdíjbevételt, vagy sem, és úgy vélte: megoldható az alapon belüli átcsoportosítás.

Schvarcz Tibor, az MSZP szakpolitikusa szerint a finanszírozási helyzetre komplex megoldást kell találni.

Az alapellátásban Magyarországon tízezer orvos dolgozik.