Munkajogi tudnivalók közlekedési sztrájk idején

Infostart
2008. április 7. 11:19
Csak indokolt esetben lehet hiányozni a hétfői BKV- és MÁV-sztrájkok miatt a munkahelyekről, de ezt idejében jelezni kell a munkáltatónak. Az ELTE Munkajogi Tanszékének vezetője az InfoRádióban azt mondta: aki a közlekedési helyzet miatt nem tud bemenni dolgozni, annak ez a nap fizetés nélküli igazolt hiányzásnak számít, később azonban valamilyen formában le lehet dolgozni ezt a napot is.

Aki a közlekedési cégek sztrájkja miatt nem tud bemenni a munkahelyére, annak ez a nap fizetés nélküli, igazolt mulasztásnak számít - mondta az InfoRádiónak az ELTE Munkajogi Tanszékének vezetője.

Lehoczkyné Kolonay Csilla hozzátette: a munkaadók és a munkavállalók megállapodhatnak abban, hogy a dolgozó kivesz egy nap szabadságot, ebben az esetben megkapja az ekkor járó díjazást, ha pedig csak később ér be, a munkaidőnek bent töltött részére kap fizetést.

Ha a dolgozó gond nélkül el tudna jutni a munkahelyére, mert a közelben lakik vagy autóval megy be, hiányzása nem számít igazoltnak - közölte a szakértő.

Az olyan munkahelyeken, ahol előre elrendelték a munkaszüneti napot, vagy megállapodtak azokkal, akik nem tudnak bemenni, egy más napon, vagy meghosszabbított munkaórával ledolgozzák ezt az időszakot - mondta az ELTE Munkajogi Tanszékének vezetője.

A dolgozónak kötelessége értesíteni a munkáltatót a távolmaradásról - fűzte hozzá Lehoczkyné Kolonay Csilla.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást