Hétfőn folytatódik a vasutassztrájk

Infostart
2008. április 6. 19:13
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn nulla órától határozatlan ideig folytatja a február elsején megkezdett, azóta többször felfüggesztett vasutassztrájkot - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.

Éjféltől határozatlan idejű sztrájkot hirdetett a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete - közölte az érdekképviselet elnöke az InfoRádióval.

Gaskó István kiemelte: a követeléseik egyikében sem történt előrelépés az elmúlt hetek tárgyalásai során. A VDSZSZ elnöke szerint követeléseik reálisak és teljesíthetők, ezzel szemben a MÁV Zrt. továbbra is a "nincs alku" álláspontot képviseli.

Az érdekképviselet vezetője hangsúlyozta: az elégséges szolgáltatásokról sem tudtak megállapodni a MÁV-val, ezért elképzelhető, hogy egyetlen vonat sem közlekedik hétfőn.

Gaskó István közölte, hogy konzultáltak a BKV szakszervezeteivel, és egymást erősítik a hétfői munkabeszüntetéssel.

A délutáni egyeztetés sem hozott sikert

Nem született megállapodás a VDSZSZ és a MÁV között a vasárnap délutáni egyeztetésen a sztrájkkövetelésről és a még elégséges szolgáltatásról.

Az egyeztetést követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta: az álláspontok nem közeledtek, a MÁV továbbra sem mozdul el.

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője közölte: a MÁV álláspontja szerint a VDSZSZ követelései irreálisak, nem teljesíthetőek.

MÁV: a vonatok közlekedése kiszámíthatatlan lesz

A MÁV közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy az érdekképviselet az utolsó pillanatban jelentette be a sztrájkot.

Kavalecz Imre a vasúttársaság sajtófőnöke azt mondta: a vonatok közlekedése kiszámíthatatlan lesz, késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani.

A mellékvonalakról is tárgyaltak

Legutóbb pénteken egyeztettek a felek, de a tárgyalás eredménytelenül zárult az érdekképviselet követeléseiről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke akkor megismételte: kitartanak követelésük mellett, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet-bérfejlesztést kérnek a megajánlott 6,9 százalékon felül.

A szakszervezet a tárca által gazdaságtalannak tartott 38 vasúti mellékvonal ügyével is bővítette a tárgyalási témákat.

A MÁV továbbra is irreálisnak és jogtalannak tartja a VDSZSZ követeléseit.

A GYSEV járatai közlekednek


Közlekedni fognak a vonatok a GYSEV Zrt. Győr-Sopron, Sopron-Szombathely és Szombathely-Szentgotthárd vonalain április 7-én, hétfőn a sztrájk alatt, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete által határozatlan időre meghirdetett országos munkabeszüntetés miatt azonban módosul a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendje - közölte a GYSEV Zrt.

A Győr-Sopron vonalon a megszokottól eltérően a Győr-GYSEV állomásról menetrend szerint indulnak a vonatok, valamint oda érkeznek; az InterCity szerelvények a MÁV vonalait érintő sztrájk miatt nem közlekednek - írta a közleményben Stöckert Dávid, a társaság kommunikációs munkatársa.

A Sopron-Szombathely, valamint a Szentgotthárd-Szombathely vonalszakaszokon az utolsó GYSEV állomásokról - Acsád, valamint Ják-Balogunyom - vonatpótló buszok szállítják az utasokat Szombathelyre, illetve az ellenkező irányba.

Sztrájk lesz a fővárosi tömegközlekedésben is

Teljes munkabeszüntetés várható hétfőn üzemkezdettől 13.00 óráig Budapest tömegközlekedésében, miután a BKV-szakszervezetek vasárnap sem tudtak megegyezni a közlekedési társaság vezetőségével - közölték a szakszervezetek képviselői.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást