Hiller egy hónapon belül eredményt vár

InfoRádió / MTI
2008. március 31. 11:47
Együttműködést szorgalmazott a diákok, a tanárok és a szülők között az oktatási és kulturális miniszter az iskolai biztonsággal összefüggő javaslatokat vizsgáló bizottság első ülésén.

Hiller István azt mondta: az államnak továbbra is jelentős feladata van az oktatásügyben. A biztonságot a miniszter a pedagógusok zavartalan tevékenységének biztosításában látja. Mint mondta: a diákoknak el kell fogadniuk az iskolát, s mindehhez szülői bizalomnak is társulnia kell.

A miniszter egy-másfél hónapon belül vár eredményt a bizottságtól. Hiller István múlt szerdán hozta létre a munkabizottságot azután, hogy a közelmúltban több olyan eset is nyilvánosságra került, amely során tanárt bántalmaz.

A testület egyebek mellett a pedagógusok zavartalan oktató-nevelő tevékenységét biztosító indítványokat készít elő, emellett vizsgálja a tanár-diák viszony kérdését, az iskolai agresszivitás okait, illetve az intézményeket érő külső negatív hatások kiszűrésének lehetőségeit.