Döntöttek az ügyvivők: visszahívják a liberális minisztereket

Infostart
2008. március 31. 19:36
Kilépnek holnap a kormányból a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok, miután a miniszterelnök leváltotta az egészségügyi tárca vezetőjét. Az ügyvivői testület ugyanis egyhangúlag megerősítette a délelőtti döntést, azaz visszahívják minisztereiket a kormányból. Ezt Kóka János pártelnök jelentette be az SZDSZ ügyvivői testületének tanácskozása után.

Kilép a kormánykoalícióból az SZDSZ; a párt miniszterei és államtitkárai távoznak a kabinetből - jelentette be a liberálisok elnöke. Kóka János elmondta: holnap délután találkoznak az MSZP vezetőivel és ekkor közlik velük hivatalosan az ügyvivői testület döntését.

A pártelnök elmondta: az ügyvivők testülete úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy ez a döntés nem személyi kérdésekről szól, hanem arról, hogy "a miniszterelnök szombaton hátat fordított a közösen elfogadott kompromisszumos reformprogramnak." Mint mondta, sajnálják, hogy ebben a koalícióban a kormány nem volt képes végigcsinálni azt a programot, amely az egészségügyben, az oktatásban és a közteherviselésben megoldotta volna azokat a problémákat, amelyek megoldására a politikai elit a rendszerváltás óta nem képes.

Emlékeztetett rá, hogy a szocialisták és a szabad demokraták decemberben, illetve januárban közösen szavazták meg az egészségbiztosítási reformtörvényt. A liberálisok frakcióvezetője közölte, hogy pártja a parlamentben - függetlenül attól, hogy milyen pozícióban - továbbra is annak érdekében dolgozik majd, hogy azokon a területeken, ahol változás szükséges, ezek a változások megtörténhessenek.

Mint mondta, elő fognak állni egy közteherviselési programmal, szeretnék elérni a lehető legjobb egészségügyi programot és szeretnék, ha folytatódna a felsőoktatási reform.

A rendkívüli küldöttgyűlés dönt majd

Elmondta, hogy a koalícióból való kilépéshez a párt országos tanácsának (ot) javaslatot kell tennie a rendkívüli küldöttgyűlésnek. Hozzátette, az ot szombati ülésén indítványozni fogja, hogy a rendkívüli küldöttgyűlés napirendjére vegyék fel javaslatot a kormányból kiválásra.

Kóka János elmondta, hogy a küldöttgyűlést április végére tervezik.

Arra a kérdésre, hogy ha Gyurcsány Ferenc lemond, akkor az SZDSZ a koalícióban marad-e, azt felelte: az ügyvivő testület döntése arról szól, hogy az SZDSZ nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban. "A jelenlegi kormányt pedig Gyurcsány Ferenc vezeti" - tette hozzá. "Ha szocialisták más döntést hoznak, az már nem ennek a kormánynak erről a programjáról szól, hanem egy másik keretről, akkor nyilván a szabad demokraták eldöntik, hogy mit csinálnak."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kilép az SZDSZ a koalícióból
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást