eur:
394.24
usd:
369.64
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Gulyás szerint SZDSZ egyelőre nem gondolkozik a kilépésen - a nap hírei

Továbbra is az előrehozott parlamenti választásokat tartja az egyetlen megoldásnak az ország jelenlegi válságára a Fidesz elnöke. Nem okozott jelentős fennakadást a schengheni rendszerhez csatlakozás a Ferihegyi Repülőtéren. Athénban átadták az olimpiai lángot a kínai szervezőknek. A nap hírei március 30-án, vasárnap.

Hétfőn közli Horváth Ágnes egészszégügyi miniszterrel felmentését a kormányfő - értesült a Magyar Rádió. A közszolgálati csatorna értesülése szerint Gyurcsány Ferenc reggelre dolgozószobájába kérette a tárcavezetőt. Közben az SZDSZ országos tanácsának elnöke a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: nem tartja szerencsésnek a liberális miniszer egyeztetés nélküli leváltását. Gulyás József úgy vélte: Horváth Ágnes ugyanolyan szimbolikus alakja a reformnak, mint Gyurcsány Ferenc. A szabaddemokrata politikus közölte: pártja egyelőre nem godolkodik azon, hogy kilép a koalícióból. Hozzátette: előállhat olyan helyzet, amely ezt a lépést kívánja meg az SZDSZ-től. A miniszterelnök az MSZP szombati, országos pártértekezletén jelentette be, hogy új egészségügyi miniszter kinevezését javasolja. Az SZDSZ elutasította Gyurcsány Ferenc javaslatát; Kóka János, a liberális párt elnöke frakció- és ügyvivőtesütleti ülést hívott össze az ügyben hétfő estére.

Továbbra is az előrehozott parlamenti választásokat tartja az egyetlen megoldásnak az ország jelenlegi válságára a Fidesz elnöke. Orbán Viktor erről a párt 20. születésnapja alkalmából tartott rendezvény után beszélt az Index internetes portálnak. A volt kormányfő úgy fogalmazott: azért ez az egyetlen megoldás, mert a kormány jelenleg tehetetlen, és a gazdaság romokban hever. A párt alapításának 20. évfordulóján tartott rendezvény után Kövér László, a Fidesz egyik alapítója az InfoRádióban azt mondta: pártja mindig is az emberek jólétéért és szabadságáért küzdött, és a többi között a határon túli magyarok érdekeit is képviselte. Szájer József, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője az InfoRádióban úgy vélte: a Fidesz nélkül ma egészen más lenne Magyarország. A Fiatal Demokraták Szövetségét 1988. március 30-án alapította meg 37 egyetemi és főiskolai hallgató a Bibó Szakkollégiumban.

Megtalálta a rendőrség azt a férfit, aki szombaton egy elektronikus levélben merénylettel fenyegette meg a Fidesz elnökét. A Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádióban elmondta: a férfi meghallgatásán arról beszélt, hogy a levelet jó szándékból, tájékoztatásképpen küldte, mivel egy beszélgetés véletlen fültanúja volt. Unger Pál emlékeztetett arra: Az Orbán Viktornak címzett fenyegetés előtt, pénteken a Fidesz Lendvay utcai székházánál és a párt Cukor utcai irodájának bejárata előtt robbanótöltet nélküli gyakorlógránátot találtak. Hozzátette: a rendőrség egyelőre nem tudja, hogy a most elfogott férfinak van-e köze a péneki fenyegetésekhez.

Nem okozott jelentős fennakadást a schengheni rendszerhez csatlakozás a Ferihegyi Repülőtéren. A Budapest Airport szóvivője azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy megszűnt a határellenőrzés az övezeten belül közlekedő utasok számára. Szollár Domokos úgy vélte: a hétfői többezres nagyobb forgalom sem okoz majd fennakadást. Emlékeztetett arra, hogy a Malév schengeni országokba induló és onnan érkező járatai Ferihegyen a 2A terminált használják, míg a többi a 2B-t. A változás nem érinti a légi közlekedés biztonságát szolgáló poggyász- és utasvizsgálatokat.

A hét elején még számít fennakadásra és járattörlésekre a British Airways a londoni Heathrow repülőtér új termináljának műszaki problémái miatt. Vasárnap 37 gép nem indult el, hétfőre 54 járatot töröltek. A járattörlések a vasárnapi budapesti járatokat már nem érintették.

Athénban átadták az olimpiai lángot a kínai szervezőknek. Az eseményt szigorú intézkedések mellett tartották, ezért az ott lévő Tibet-párti aktivistáknak nem sikerült áttörniük a rendőrségi kordont. Az ünnepséget az Akropolisz lábánál fekvő márványstadionban tartották, ott, ahol 1896-ban az első újkori olimpiát rendezték. A láng hétfőn érkezik repülőgépen Pekingbe, majd április 2-tól 20 országon viszik végig, mielőtt 130 napos, 137 ezer kilométeres út után visszatér Kínába.

Kijutott a pekingi olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott. Hajdu János szövetségi kapitány együttese a bukaresti selejtezőtorna utolsó napján 39-29-re győzött Japán ellen.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×