Hamarosan kiderül, milyen cégekben szerezhetünk tulajdont

InfoRádió / MTI
2008. március 29. 10:52
Hétfőig kell javaslatot tennie a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek arra, hogy mely cégek, milyen feltételekkel és mikor kerülhetnek be az Új Tulajdonosi Programba.

A társaság vezérigazgatója a Magyar Villamos Művek szerkezeti átalakításáról azt mondta: az Európai Bizottság kötelezővé teheti az áram-kereskedő és -termelő, valamint a rendszerirányító szétválasztását, ami azt jelentené, hogy a Mavir-t le kell választani az MVM-ről.

Tátrai Miklós hozzátette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. még az idén megkezdi a kisebbségi tulajdonú társaságok értékesítését.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a kisebb értékű üzletrészeket várhatóan először a tulajdonostársaknak kínálják fel, míg a jelentősebb üzletrészeket nyilvános pályázaton adhatják el.