Bokros: "Nincs bizalom, mert Magyarországon intézményesedett a korrupció"

InfoRádió / MTI
2008. március 28. 15:49
A gyógyítást nevezte a rendszerváltás leggyengébb láncszemének Bokros Lajos pénteken Debrecenben, a Jelen a jövő múltja című, a Debreceni Egyetem (DE) Közgazdaságtudományi Karán rendezett gazdaságpolitikai konferencián.

A Közép-Európai Egyetem professzora előadásában elmondta, hogy a Horn-kormányban viselt pénzügyminiszteri tisztségéről azért mondott le, mert az egészségügyi reformba nem tudta a "fejszéjét belevágni".

Bokros Lajos ezúttal is kiállt a magántőkén alapuló több-biztosítós egészségügyi modell mellett, amelyben a biztosítók a betegekért, az egészségügyi szolgáltatók a biztosítókért versenyeznek.

Megítélése szerint egy ilyen reform minőségjavulást, esélyesebb hozzáférést eredményezne az egészségügyben. Elengedhetetlennek nevezte a gyógyító személyzet közalkalmazotti jogállásának a megszüntetését is.

A reformnak értékalapúnak kell lennie

Bokros Lajos a legégetőbbnek az oktatás, a gyógyítás és a nyugdíjrendszer reformját nevezte hozzátéve, hogy a reformnak értékalapúnak kell lennie, s ez az érték a verseny és a szolidaritás.

Ugyanakkor álságosnak mondta a népszavazás olyan magyarázatát miszerint a nyugdíjasok az egyetemistákkal voltak szolidárisak, amikor a tandíj eltörléséről szavaztak és fordítva: az egyetemisták a nyugdíjasokkal, amikor a vizitdíjra és a kórházi napidíjra mondtak nemet. "Ez nem szolidaritás, ez a paródiája annak, mindenki örül, hogy nem kell fizetni semmit" - fűzte hozzá.

A felsőoktatási reform kapcsán - a népszavazás teremtette új helyzetre utalva - a teljes alapképzés önköltségessé tételét szorgalmazta.

"Nincs állampolgári nyugdíj"


Fontosnak tartja a nyugdíjreform folytatását, amelyben - szavai szerint - a második pillér megteremtésével történelmi érdemei vannak Medgyessy Péternek.

Bokros Lajos szerint ösztönözni kell a lakossági megtakarításokat a nyugdíjak kapcsán is, mert "állampolgári (szociális) nyugdíj nincs!".

A volt pénzügyminiszter végezetül arról beszélt, hogy helyre kell állítani a közbizalmat.

A jelenlegi helyzetet úgy jellemezte: "Nincs bizalom, mert Magyarországon intézményesedett a korrupció". Bokros Lajos ezért "a pártok, a képviselők és a választások" teljes reformját sürgette.