A fővárosnak sem tetszik Budapest utcaképének átalakulása

Infostart
2008. március 28. 06:00
Budapest városarculati tanácsnoka sem elégedett azzal, ahogyan a fővárosi utcakép megváltozik a postaládák sokat vitatott cseréjével. Bojár Iván András szabad demokrata fővárosi képviselő elmondta: semmit sem tehetnek a posta döntése ellen. A társaság szóvivője a döntést kizárólag az anyagiakkal indokolta.

Csúnyák, silányak és rosszabbul használhatók az új postaládák - állítják a civilek, akik tiltakoznak a régi piros postaládák cseréje ellen; a cég szerint azonban uniós és magyar jogszabályok miatt szükséges a lépés.

Egyetért a tiltakozókkal a főváros városarculati tanácsnoka is. Bojár Iván András szerint ez a sokadik hibás döntés, amellyel helytelen irányba változik a város arculata; az eljárásra azonban a városvezetésnek nincs hatása. A politikus a csere helyett inkább felújította volna a régi villamosokat, és megóvta volna a zöld villamosnak nevezett régi nyilvános vécéket is, amelyek a régi, míves postaládákkal együtt szebbé tették a várost.

Bojár Iván András ugyanakkor hangsúlyozta: a városnak és a civileknek semmilyen eszközük nem lehet egy ilyen lépés megakadályozására.

Pénzkérdés

Tomecskó Tamás, a posta szóvivője azonban azzal érvel: a régi postaládák újra cserélése 1,6 milliárd forintba kerül - darabonként 176 ezer forintba -, a régieket azonban országosan 300 millió forinttal magasabb összegért tudnák átalakítani.

Arról nincs adat, hogy néhány budapesti, belvárosi postaláda felújítása mennyibe került volna.

A cserére azért van szükség, mert egy európai uniós előírás szerint a ládáknak olyan magasságban kell lenniük, ahol a mozgáskorlátozottak is elérik, egy magyar jogszabály szerint pedig a nyílásán egy A4-es méretű borítéknak is be kell férnie.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bojár Iván András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tomecskó Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást