Gyurcsány menlevelet kapott 2009 közepéig

Infostart
2008. március 24. 10:30
A jövő évi európai parlamenti választásokig az MSZP biztosan nem váltja le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, és a szombati pártértekezleten sem lesz bizalmi szavazás a kormányfőről - értesült az InfoRádió. Ez a szocialista párt balatonszemesi elnökségi ülése után derült ki, ahol az MSZP helyzetével és az egészségügyi reformmal is foglalkoztak a pártvezetők.

2009 júniusáig, az európai parlamenti választásokig az MSZP nem váltja le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - az InfoRádió értesülései szerint egyebek mellett ez derült ki a szocialista párt balatonszemesi elnökségi ülésén. A tanácskozáson megállapodás született arról, hogy a jövőben ugyan folytatódnak a reformok, de lassabb tempóban, és a párt nagyobb bevonásával.

Az Index szerint továbbra is Gyurcsány Ferenc marad a csapat kiemelkedő tagja, de a jövőben nem kizárólagosan a miniszterelnök dolgozószobájában dőlnek el a dolgok. Az internetes portál úgy tudja, hogy a kormányfő kijelentette: egyedül nem tudja végigcsinálni a következő két évet.

A támogatásban állítólag olyannyira nem volt hiány, hogy még - a Gyurcsány Ferenc párton belüli ellenlábasának tartott - Szili Katalin házelnök is önkritikát gyakorolt, és azt mondta: keveset találkoztak egymással, amiben ő is hibás.

A szocialista párt szombatra kétezer fős pártértekezletet hívott össze, és bár Lendvai Ildikó frakcióvezető szerint mindenképp felvetődik a bizalmi kérdés, az InfoRádió úgy tudja, hogy nem lesz bizalmi szavazás Gyurcsány Ferenc személyéről.

A pártszervezési kérdések mellett - miszerint erősíteni kell az MSZP helyi szervezeteit - az értekezleten szó lesz az egészségbiztosítási reform jövőjéről is. Utóbbi kérdésben a vita tárgya az Index szerint az volt, hogy beleálljon-e a párt a magántőke kivonásáról szóló várható népszavazásba, vagy ne.

A koalíció állítólag folyamatosan gyártja a referendum elkerüléséhez szükséges javaslatokat, leginkább olyan hibrid egészségbiztosítási modelleket dolgoznak ki, amelyekben megmarad a magántőke és az állami felelősségvállalás is.

A pártértekezlet előtti napon, pénteken összeül az MSZP elnöksége, ott dől el véglegesen, milyen javaslatokkal állnak a párttagok elé.

Hanganyag: Nagy Tamás