Elkészítettük a digitális törvényt, aminek alapján elkezdődött Magyarországon a pályáztatást, mindent megtettünk tehát, amit felvállaltunk. Ettől kezdve nem rajtunk múlik a digitális átállás - mondta az InfoRádiónak az audiovizuális médiapolitikáért felelős kormánybiztos.
Sarkady Ildikó, aki március 31-i hatállyal lemondott posztjáról, hozzátette: kívülről is figyelhetik majd munkájuk gyümölcsét, ám mostantól az audiovizuális média kormánybiztosának nincs szerepe.
A médiajogász kijelentette: szó sincs arról, hogy megsértődött volna, amiért nem őt jelölték az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztjára.
"Ez nem az az ORTT, amit fel lehet vállalni" - jelentette ki Sarkady Ildikó, hozzátéve: ez még a régi testület, hiszen a pártoknak egyelőre nem sikerült megállapodniuk az új médiafelügyeletről.
A szakértő közölte: nem szeretne se a régi, se az új ORTT munkájában részt venni, inkább visszatér a piacra, és ott segíti a médiarendszer működését.
Hanganyag: Németh Zoltán