eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Már voksolhatnak a szocialisták

Az eddigi visszajelzések szerint az MSZP tagsága támogatja Gyurcsány Ferenc kormányfő és pártelnök politikáját a szocialisták március 15-én kezdődött és 25-ig tartó pártszavazásán - mondta az InfoRádiónak az MSZP Országos Választmányának elnöke.

Simon Gábor választmányi elnök az InfoRádióban elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya politikájáról, azaz az oktatásban megvalósítandó tervekről, a munkahely-teremtési elképzelésekről, a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatási programjáról és az Új tulajdonosi programról is várják a párttagok véleményét.

Az emberek postán vagy személyesen is átadhatják észrevételeiket vagy kérdéseiket, elküldhetik azokat az interneten keresztül, de a pártrendezvényeken is elmondhatják.

A véleménynyilvánító voksolás eredményét a szocialisták figyelembe veszik a március 29-ei pártértekezletükön - mutatott rá Simon Gábor, aki elmondta azt is: az eddigi visszajelzések többsége támogató volt, sokan pedig kérdéseiket fogalmazták meg.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×