Nincs napirenden az egészségbiztosítási törvény újragondolása

Infostart
2008. március 18. 11:10
Nem tervezik módosítani az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt - jelentette ki Schvarcz Tibor, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke.

Annak érdekében, hogy ne írjanak ki a biztosítási rendszerről is népszavazást, a szocialista frakció inkább átalakítaná, vagy visszavonná a februárban elfogadott törvényt - írta mai számában a Népszabadság.

Schvarcz Tibor szerint erről nem esett még szó, de a keddi informális frakcióülésen felvetődhet a kérdés. Azokat az értesüléseket azonban cáfolta, melyek az egészségügyi tárcavezető távozásáról szólnak.

A lap szerint egyes MSZP-s politikusok azért tartják szükségesnek a reform újragondolását, mert a magánbefektetők már így is óvatosabbakká váltak, nem kéne megvárni, amíg ezt be is jelentik.

Az újság szerint nincs kizárva, hogy többen javasolni fogják a törvény hatálybalépésének elhalasztását, illetve szóba kerülhet a jogszabály olyan módosítása is, amely kihagyná a magánbefektetői kört az egészségbiztosítás szervezéséből.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást