Összesen 24 embert állított elő a rendőrség

Infostart
2008. március 16. 10:19
Összesen 24 embert állított elő a rendőrség a március 15-i ünnepi rendezvények helyszíneiről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több esetben a közbiztonságra veszélyes eszközöket foglaltak le az állami ünnepségek helyszínein.

Tafferner Éva hozzátette: szombaton délelőtt 15 embert állítottak elő, őket meghallgatásuk után elengedték.

Két rendbontót a Petőfi szobornál emeltek ki a tömegből, mert kővel dobálták meg a rendőröket, ellenük garázdaság miatt indult eljárás. Szólt arról is, hogy 9 embert az esti rendbontások miatt vittek be, miután összecsaptak a rendőrökkel a Nagykörúton.

Tafferner Éva közölte: egy radikális csoport a budapesti Blaha Lujza térről a Művészetek Palotájához akart menni, ahol a március 15-ei állami ünnepségsorozat záróeseményét rendezték, a rendőrök ezután tartóztatták fel őket.

Arról is beszélt, hogy 3 rendőr és 8 civil sérült meg könnyebben. Az anygagi kár jelentős.

A rendőrség országosan 805 rendezvényt biztosított 7500 rendőr közremuködésével.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást