Nemzetközi megfigyelőket várnak a Fidesz ünnepi nagygyűlésére

Infostart
2008. március 14. 19:30
Több százezer embert vár szombati ünnepi nagygyűlésére a Fidesz Budapest belvárosába. A párt most sem vesz részt azokon az állami rendezvényeken, amelyeken ott lesz a miniszterelnök.

A Fidesz méltóságteljes, békés, jó hangulatú ünnepségre számít az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján - jelentette ki Deutsch-Für Tamás.

160 éve Magyarország győzött - mondta a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője, aki párhuzamot vont a 160 évvel ezelőtti események és a vasárnapi népszavazás között, mivel a magyar polgárok szavai szerint mindkét napon visszaszerezték önbecsülésüket.

A politikus pártja ünnepi nagygyűléséről azt mondta: nagyon sok embert várnak a szombat délután 3-kor kezdődő rendezvényre. "Az eddigi jelzések alapján sok százezer honfitársunkkal együtt fogunk az Erzsébet híd pesti hídfőjénél ünnepelni" - hangsúlyozta.

Négy szónok


A rendezvénynek négy szónoka lesz. Elmar Brok német európai parlamenti képviselő, Jókai Anna Kossuth-díjas író, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Fidesz alelnöke és Orbán Viktor pártelnök.

A nagygyűlés szervezői felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, együttműködésük zökkenőmentes, és a Fidesz bízik benne, hogy a rendőrség garantálja rendet és biztonságot. A rendőrök mellett a Fidesz részéről 152 műszaki-technikai munkatárs, 140 rendezvénybiztosító és félezer önkéntes biztosítja az esemény lebonyolítását.

Mindent dokumentálnak

40 ponton videokamerákat helyeznek el, hogy ha bármi történne, azt dokumentálni tudják, és időben megtehessék a szükséges lépéseket.

Deutsch-Für Tamás elmondta azt is: a Civil Jogász Bizottság meghívására 15 nemzetközi megfigyelő érkezik Budapestre. "Mindenekelőtt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség által szervezett nagygyűlés békés lebonyolításának garantálásában kívánnak közreműködni" - hangsúlyozta Deutsch-Für Tamás, aki kijelentette, hogy miután a kormány most nem riogat várható rendzavarások veszélyével, a Fidesz pedig nem tud arról, hogy bárki meg akarná zavarni gyűlésüket, várhatóan felszabadult, jó hangulatú esemény lesz a szombati.

Elmondta még, hogy a Fidesz akárcsak az utóbbi években, most sem vesz részt az állami megemlékezések közül azokon, amelyeken ott lesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást