Káosz lesz: megbéníthatják a fővárost a tiltakozó kamionosok

Infostart
2008. március 14. 14:57
Hétfőn száz teherautó foglalja el napközben a Felvonulási teret, a tehergépkocsikra bevezetett útdíj ellen tiltakozva. Klinka László, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének képviselője az InfoRádiónak elmondta: ha hétfőn nem érnek célt, akkor kedden 1500 kamion vonul fel a Hungária körúton.

Száz teherautó foglalja el hétfő napközben a fővárosi Felvonulási teret az Ajtósi Dürer sor és a Damjanich utca közötti szakaszon, tiltakozva a tehergépkocsikra bevezetett útdíj ellen. A hétfői demonstráció nem akadályozza majd a forgalmat - tájékoztatta az InfoRádiót a közúti fuvarozók érdekvédelmi szervezetének képviselője.

Klinka László elmondta: Budapest útjainak legnagyobb részét teherautóval, ha nem fizetnek a behajtási engedélyért, nem használhatják. Kivétel - néhány más útszakasz mellett - a Hungária körút és a Kerepesi út, így csaknem a teljes fuvarforgalmat e kettő bonyolítja.

A fuvarozók a hétfői demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a főváros adjon nekik két hónapos türelmi időt, amelynek során mindkét fél számára megfelelő megoldást találhatnak - közölte az érdekvédelmi szervezet képviselője.

Ha a hétfői akcióval nem érik el a céljukat, a fuvarozók kedden forgalomlassító demonstrációt tartanak a Hungária körúton, a Lágymányosi és az Árpád híd környékén, a Vörösvári úton, a Bécsi úton és a Kerepesi úton, egészen Kistarcsáig - jelentette ki Klinka László.

A fuvarozók a hétfői demonstrációra kaptak engedélyt, míg kedden - ahogyan az érdekvédelmi szervezetének képviselője fogalmazott -, élve állampolgári jogaikkal, csupán használnák azokat az utakat, amelyeket a főváros ingyenesnek hagyott meg számukra.

"Egyszerűen csak közlekednénk, egy picivel többen, mint szoktunk" - mondta Klinka László, hozzátéve: a keddi akcióban körülbelül 1500 fuvarozó venne részt.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást