eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Egy renitens, aki mindent túlélt

Több állami cégnél töltött be vezető pozíciót a rendszerváltás óta a Magyar Villamos Művek napokban menesztett vezérigazgatója. Kocsis István az MVM előtt az ÁPV Rt. és a Paksi Atomerőmű első embere is volt.

Kocsis István a Budapesti Műszaki Egyetem pártbizottsági tagjaként a nyolcvanas években szervezte a hallgatói életet, de MSZMP tagsága ellenére renitensnek számított. Olyannyira, hogy a rendszerváltozás után megalapította az MDF egyetemi szervezetét.

Az egyetem elvégzése után frissdiplomásként a Fegyver és Gázkészülékgyár főmérnöke lett. A gyárat akkoriban a mostani kereszténydemokrata politikus, Latorcai János vezette. A KDNP-s képviselő hamarosan az ipari minisztériumban kapott munkát, ahová helyettes államtitkárnak vitte magával Kocsis Istvánt is.

Gazdasági kapcsolatait itt alapozta meg, az ő feladata volt ugyanis a stratégiailag fontosnak vélt ipari nagyvállalatok, az úgynevezett "piszkos 13" rendbetétele. Ezek a cégek megalapították a Magyar Ipari Konszernek Országos Szervezetét, aminek a vezetésében Kocsis István is kapott helyet.

1993-tól 1997-ig az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettese, majd később vezérigazgatója lett. Túlélt több vezetőváltást. 1994-ben például a kormányváltást követően, 1996-ban pedig a Tocsik botrány miatt távozott a cég szinte teljes menedzsmentje, utóbbi esetbe Suchman Tamás akkori privatizációs miniszter is belebukott, Kocsis István azonban mindig a helyén tudott maradni.

"Megfelelő MSZP-s kapcsolatok"

A Manager Magazin két évvel ezelőtt azt írta: "Túlélését néhányan azzal magyarázzák, hogy ipari ismeretségein keresztül megfelelő MSZP-s kapcsolatokkal rendelkezett".

1997-ben, a nagy privatizációk befejezése után a német RWE-hez került, és 2001-ig hol Németországban, hol a magyar érdekeltségeknél töltött be különböző vezető pozíciókat. Németországi pályafutása egy féléves nyelvtanfolyammal kezdődött.

2002-től a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója volt. A magazin azt írja róla, hogy nem érezte jól magát az erőműnél, már akkor is a tulajdonos, a Magyar Villamos Művek vezetésére vágyott. Erre 2005-ig kellett várnia. Egyik elsődleges feladatának tűzte ki az MVM holdingosítását, ami lényegében a rendszerirányító MAVIR beépítését jelentette a cégcsoportba.

Kocsis István menesztése után viszont a kabinet pont függetlenítené a MAVIR-t az MVM-től, a kormány szerint ugyanis ez elengedhetetlen feltétele az árampiac liberalizációjának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×