eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az SZDSZ vezetőiben is felmerült Horváth Ágnes menesztése

A népszavazás eredménye miatt vita alakult ki Horváth Ágnes menesztéséről az SZDSZ vezetőinek kedd esti ülésén - értesült az index.hu. Az ülésen többen úgy vélték, nem lehet úgy csinálni, mint ha vasárnap nem történt volna semmi sem. Több ügyvivő azt vetette fel, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert meneszteni kellene.

Ez heves kirohanást váltott ki Kóka János pártelnökből. Kóka árulónak nevezte azokat, akik Horváth Ágnes felelősségét feszegetik. Az SZDSZ elnöke szerint, ha valaki a lelkét és az összes energiáját beleteszi abba, hogy a koalíció egyetlen reformját ekkora ellenszélben ilyen lelkiismeretesen csinálja végig, az csak megbecsülést és védelmet érdemel.

Megelégelte az V. kerület a Váci utcai üzlettulajdonosok önkényes közterület-használatát, reklámtábláik tömegét, így idéntől egyetlen bolt előtti kitelepülést sem engedélyez, legfeljebb csak a könyvesboltokkal tesz kivételt - írja a Népszabadság. Rogán Antal polgármester többször is tárgyalt a boltosokkal, eredménytelenül. Arra is felhívta a figyelmüket, hogy az önkormányzat 2007 végétől saját közterület-felügyeletet működtet, s szigorúan szankcionálja a jogsértéseket. Mivel ez sem vezetett eredményre, a polgármester javaslatára a képviselő-testület úgy döntött, idéntől egyetlen üzlet előtti kitelepülést sem engedélyez a Váci utcában. Az éttermek is csak a házfal vagy a terasz síkjában helyezhetik el hirdetőtábláikat.

A Magyar Nemzet információi szerint megrontás, kerítés, tiltott pornográf felvételek készítése és más bűncselekmények miatt vádemelést javasolnak egy volt rendőr, S. Tibor és társai ellen. A fő gyanúsított a rendőrség előnyugdíját élvezi, civilként pedig a fővárosi és a szigetszentmiklósi kézilabdások utánpótlásáért felelt. Az egykori szigetszentmiklósi rendőr saját szórakoztatására állami gondozott, csellengő, hajléktalan gyermekeket kutattatott fel, akik pénzért homoszexuális szolgáltatást nyújtottak.

A Világgazdaság
írása szerint a 2007-ben életbe lépett változtatások következtében Magyarország még előbbre lépett a legmagasabb adóterhelést érvényesítő országok listáján. Az OECD felmérése szerint hazánkban egy gyermektelen, átlagbért kereső munkavállaló esetében a személyi jövedelemadó, valamint a különböző munkaadói és munkavállalói járulékok a teljes bérköltség 54,4 százalékát vitték el tavaly. Egy évvel korábban Németország még megelőzte hazánkat, de azóta Budapest 2,5 százalékkal növelte, Berlin viszont 1,1 százalékkal csökkentette a terheket.

A Napi Gazdaság írása szerint az elmúlt évben a külföldiek 4711 magyarországi ingatlant vásároltak meg. A nyilvántartások csalókák: egyre több uniós polgár már engedéllyel szerezhet ingatlant, sőt jövő májustól teljesen szabad lesz a piac. A vásárlók között még mindig a németek vezetnek, ám arányuk jelentősen csökken, a második legnépesebb befektetői körnek számító írek viszont lényegében nem mozdulnak ki Budapestről.

A penzcentrum.hu olyan vállalkozási ötleteket vett górcső alá, melyek kiagyalói jobban jártak volna, ha megmaradnak az álmodozásnál. Legnevetségesebb eset az volt, amikor valaki elektronikus lovat szeretett volna a tömegpiacra forgalomba hozni. Egy másik képtelen ötlet keretében beszélő edzőcipő piacra dobására akarták rábeszélni a finanszírozókat. 2003 májusában jelentette be a Microsoft, hogy egy olyan mobilillemhelyen dolgoznak, mely tartalmaz számítógépet, vízálló billentyűzetet és vezeték nélküli internet-kapcsolatot. A projekt persze hamar világszerte nevetség tárgyává vált, így a Microsoft gyorsan leszögezte, hogy csak egy álhírről van szó, később azonban kénytelenek voltak bevallani, hogy valóban dolgoztak a terméken.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×