Idén 11 milliárdos hitelt vesz fel a főváros

Infostart
2008. március 11. 16:52
Tizenegy milliárd forintos hitelfelvétellel számol a főváros hétfő este elfogadott költségvetése. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: a beruházási hiányt idén sikerült eltüntetni, de a 2009-2010-es beruházásokkal problémák lesznek.

A főváros 2008. évi költségvetésének - amelyet a közgyűlés, második nekifutásra, hétfőn fogadott el - főösszege 513 milliárd forint - tájékoztatta az InfoRádiót a költségvetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes.

Ikvai-Szabó Imre közölte: a költségvetés 2008-ban hiány nélkül tervez, a főváros nettó hitelállománya pedig az év végén közel 153 milliárd forint lesz. Ebben szerepel már az a 11 milliárd forint is, amelynek felvételéről már korábban döntöttek. A politikus hozzátette: ekkora összeget a város gazdasága és a költségvetés még bőven elvisel.

Budapest a következő, hét éves fejlesztési időszakban tervez újabb hitelfelvételt, de 2011-nél nem előbb - hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes.

A közgyűlés elvben egyetértett abban, hogy koncepcionálisan változtatni kell a főváros egészségügyi szerkezetén, ezért felhatalmazta Horváth Csabát, az egészségügyért is felelős főpolgármester-helyettest, hogy dolgozza ki az átalakítás részleteit - fűzte hozzá Ikvai-Szabó Imre.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást