eur:
394
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Krízishelyzet: súlyos ápolóhiány a kórházak jelentős részében

Krízishelyzet van az ápolói pályán, amellyel már a kormánynak is foglalkoznia kell - állítja a Semmelweis Egyetem vezetése. Az intézményből csaknem 800 segéd- és szakápoló hiányzik, de súlyos nővérhiánnyal küzd az összes klinika és megyei kórház is.

Kormánybiztosra lenne szükség az ápolói pálya krízishelyzetének megszüntetésére - véli a Semmelweis Egyetem vezető főnővére. Csetneki Julianna az InfoRádióban elmondta: a legrosszabb helyzetben az egyetemi klinikák vannak - különösen Budapesten -, valamint a megyei kórházak.

A progresszív betegellátás csúcsán lévő intézményekben a legnagyobb ápolási igényű betegek vannak, azaz a nővéreknek itt van a legtöbb dolguk, tehát innen mennek el a leghamarabb. Különösen nagy probléma ez Budapesten, ahol a pályaelhagyók könnyen találnak maguknak állást.

A fővárosban ráadásul nem is számíthatnak a kórházak utánpótlásra, hiszen az egyetlen, európai uniós elvárások szerint működő oktatási intézményben a következő három évben mindössze húszan végeznek majd.

Az utóbbi években a Szlovákiából vagy Erdélyből érkező ápolók oldották meg a problémát, mára azonban ők vagy hazamentek, vagy továbbálltak, Ausztria, Anglia vagy Olaszország ugyanis vonzóbb volt számukra.

A Semmelweis Egyetemen nem ritka, hogy szakápoló hiányában műtéteket halasztanak el, nyáron pedig csak akkor mehetnek szabadságra a kollégák, ha összevonnak osztályokat. De - mint azt a vezető főnővér elmondta - szinte egyetlen súlyponti kórház sem tudja teljesíteni a személyi minimumfeltételeket.

Csetneki Julianna elmondta: a legnagyobb probléma, hogy nem tudják rendesen megfizetni a munkatársakat, az intézményeknek ugyanis erre nincs forrásuk. Éppen ezért a Semmelweis Egyetem vezetése, valamint a Magyar Szakdolgozói Kamara szerint kormánybiztost kellene kijelölni a krízishelyzet kezelésére, mielőtt még kiürülne az ápolói szakma.

A vezető főnővér szerint 30 százalékos fizetésemelésre lenne szükség a munkatársak megtartásához.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×