eur:
395.42
usd:
366.61
bux:
65577.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ismét kordonok veszik körbe a Parlamentet

A népszavazás reggelére kordonokkal zárta körül a rendőrség a fővárosi Kossuth teret, így sem gyalogosan, sem tömegközlekedéssel nem lehet a Parlament közelébe jutni. A téren járőrök cirkálnak.

A rendőrség vasárnap reggel honlapján közölte: a Kossuth teret március 12. reggel 6 óráig zárják körül a Széchenyi rakpart, a Széchenyi felsőrakpart, az Akadémia utca és a Garibaldi utca vonalában, valamint a Vértanúk tere illetve az Alkotmány utca, a Szalay utca és a Falk Miksa utca felől is, Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány rendelete alapján.

A főkapitány döntését azzal indokolta, hogy népszavazás miatt megnőtt a Kossuth térre, valamint annak közvetlen környezetében tartandó demonstrációk száma.

Több olyan személy, illetve szervezet jelentett be vasárnapra demonstrációt a Parlament közvetlen környezetében, amelynek korábbi rendezvényén a rendőrségnek be kellett avatkoznia.

A 2-es villamos ezen a szakaszon nem közlekedik. A BKV fődiszpécsere azt mondta, a kordon felállítása ellenére a 2-es metró megáll a Kossuth téri állomáson.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×