Több mint egymilliárdot követel a főváros 12 útépítő cégtől

Infostart
2008. március 6. 12:57
Az InfoRádió értesülése szerint több mint egymilliárd forintos kártérítési pert indított a főváros 12 útépítő cég ellen, akiket korábban a budapesti útfelújítási pályázatok kapcsán kartellezésen ért a Gazdasági Versenyhivatal.

Budapest főjegyzője az InfoRádiónak megerősítette, hogy a fővárosi önkormányzat szerdán beadta a keresetet a Fővárosi Bíróságon 12 útépítő cég ellen.

A 12 céget 2005-ben a Gazdasági Versenyhivatall kartellezés miatt megbírságolta. A határozat szerint a cégek a 2001-2002-es fővárosi útfelújításokon osztották fel egymás között a piacot, így mintegy 30 százalékkal több pénzt tudtak kérni a munkáért.

Tiba Zsolt elmondása szerint a főváros az elmúlt időszakban többször felszólította a társaságokat a fizetésre, de mindegyik elzárkózott attól. Budapest ezért a cégektől 1,1 milliárd forint kártérítést követel egyetemlegesen.

A magyar állam néhány hónapja szintén kártérítési pert indított hasonló ügyben több autópályaépítő társaság ellen.

Érdekesség, hogy legkevesebb három cég, a Strabag Zrt, a Hídépítő Zrt és a Swietelsky Kft jelenleg is szerződésben áll a fővárossal a BKV-n keresztül, mégpedig a 4-es metró építésének kivitelezésében.

A per indításának napjaiban is éles vita folyt a Hídépítő Zrt képviselőivel a Fővám tér befejezésének mikéntjéről. A kivitelező ugyanis csak többmilliárdos többletköltséggel, és több hónapos csúszással tudja megoldani a feladatot.

Szerző: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást